Va(j)dmagy ABC

Vajdasági magyar kultúrtörténeti gyűjtemény és kronológia

Szolgálati közlemény

1971. november 30. 10:01 - kicsipalkó

A Blogger.com rendszere nem teszi lehetővé bejegyzések mentését 1970-nél korábbi időpontra, ezért arra kényszerültem, hogy két részre vágjam az ebben a projektben feldolgozandó anyagot. Mivel a Vajdmagy.blogspot.hu címen (mire erre rájöttem...), már jelentős mennyiségű anyagot halmoztam össze, ennek az áttelepítésével járó munkát csak úgy magamtól, a saját szórakoztatásomra nem vállalom (az egyszerűbb, könnyen megoldható technikai megoldását pedig egyelőre nem ismerem...), így hát az anyag felosztásában lesz egy úgynevezett ÚJ FOLYAM és egy RÉGI FOLYAM. Ez utóbbit telepítem erre az új, s csakis erre a célra megnyitott helyre, a Vajdmagy.blog.hu címre.

A két blog, habár egymástól függetlenül, más-más szolgáltatónál működik, továbbra is egy és ugyanaz marad. Tehát amit az egyik helyen rögzítek, azt a másikon is evidenciának tekintem – és fordítva.

Mindenképp szükségem van ebben a munkában 1970 előtti bejegyzésekre is, hiszen például a Szabadkai Rádió 1968. november 29-én, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság legnagyobb becsben tartott állami ünnepén kezdte meg műsorsugárzását, ma megjelenő lapjaink, mint a Magyar Szó (Szabad Vajdaság), a Képes Ifjúság (Ifjúság Szava) vagy a Hét Nap (7 Nap) a negyvenes évek közepén, még a második világháború idején indultak, 1944-45-ben; s nem is beszélve akkor még arról, hogy volt élet Vajdaságban a háborúk előtt is, és így tovább...

Meg persze még a sok-sok emlék, a mindenféle dokumentumok a még régebbi időkből...

Úgy döntöttem azonban (ha már így alakult...), hogy nem a rendszer igényeinek megfelelő 1970 lesz az anyag két részre osztásának határvonala, nem ott húzom meg a cezúrát, hanem – kicsit nagyképűen, s öncélúan is talán, magamutogató módon – mivel mégis igencsak közeli időpont ehhez, a születésnapomon, vagyis 1971. november 30-án.

Lesz tehát egy előttem járó korszak, a RÉGI FOLYAM, és egy velem elkezdődő újabb, az ÚJ FOLYAM... :-)

Ebben a blogban ennél későbbi, újabb időpontra datált mentést nem találsz (vagy, ha mégis, akkor csak tévedésből, valami hiba folytán...). Ennek a bolgnak tehát örök időkre ez marad a legfrissebb bejegyzése, habár közben majd folyamatosan frissül, csak hát az időben visszafelé haladva, rég elmúlt dátumokon jegyzett eseményeket dokumentálva. 

Az 1971. november 30-a utáni évekre vonatkozó bejegyzéseket ITT találod!

Szólj hozzá!

Csúcsforgalom a HÉV budai végállomásán

1969. július 21. 10:01 - kicsipalkó

Reggeli csúcsforgalom Budapesten, a szentendrei HÉV (Helyi Érdekű Vasút) Margit híd budai hídfői végállomásánál (a Magyar Távirati Iroda felvétele).

A HÉV-szerelvényt egy M IX-es motorvonat vontatta, a típus első példányát 1963-ban helyezték üzembe. A Szentendrei HÉV, azaz a 250-es számú vasútvonal helyiérdekű vasút, amely Budapest, Batthyány tér és Szentendre, illetve Békásmegyer között közlekedik.

A HÉV vonalat 1972-ben kéregvezetésben meghosszabbították a Margit hídtól a Batthyány téri metróállomásig.

120100241_1362684474072825_2304133979202101508_o.jpg

Szólj hozzá!

Megkezdte műsorainak sugárzását a Szabadkai Rádió – Nagy József köszöntője (bejelentő)

1968. november 29. 10:11 - kicsipalkó

1968. november 29-én, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság legnagyobb becsben tartott állami ünnepén, reggel 9 órakor megkezdte műsorainak sugárzását a Szabadkai Rádió.

Ezután a magyar műsorok főszerkesztője, Nagy József szólt a hallgatókhoz. Így fejezte be köszöntőjét:

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása